A gnocchi szó kiejtése sokaknak gondot okoz. :)
Törjük a fejünket, hogy gnoccsit, nyoccsit vagy gnyokkit rendeljünk e. Aztán elmegy az egésztől a kedvünk és inkább olyat ételt választunk az étlapról, amiről biztosan tudjuk, hogy helyesen ejtjük a nevét. Hogy ez veletek ne fordulhasson elő segítünk nektek: a gnocchi szó kiejtése helyesen nyokki, az elején nem ejtjük a g betűt. Magyarul hívhatjuk azonban krumplinudlinak, hiszen lényegében az is.
A gnocchi, egy olyan a világ minden táján népszerű olasz tésztaétel, amelyre mártás öntünk és a mártások szezonálisan variálhatók. Lehet húsos, ragus, zöldséges, paradicsomos, sajtos, négysajtos, vagyis minden mártás készíthető hozzá, ami szem szájnak ingere. A gnocchi alapanyagai burgonya, liszt, tojás, só, ezekből az összetevőkből gyúrjuk meg a tésztát. Ha egyhangúnak találjuk az így kapott gnocchi színét, feldobhatjuk különböző színekkel. A gnocchihoz keverhető például a cékla leve vagy spenót is. A tészta készülhet akár lila édesburgonyából is, így az étel extrán látványos lesz.
Tudtátok, hogy régen Rómában hagyományosan a csütörtöki napokon ettek gnocchit? Szerencsére nektek nem kell megvárni a csütörtököt, hiszen nálunk akár a hét minden napján is eheted. Délelőtt 10:00 és este 22:00 óra között házhoz is visszük az általunk készített gnocchit.
Lássuk, hogy készül:
A tejszínt és az alaplevet összeöntjük a sajtmártással, felforraljuk, majd hozzáadjuk a gnocchit. Megfőzzük, de annak érdekében, hogy jó szaftos maradjon, a mártást nem forraljuk le róla teljesen. Az egészet hőálló edénybe tesszük, megszórjuk resztelt sajttal és félbevágott bacon szeleteket teszünk a tetejére. Ha ez kész, akkor kemencében készre sütjük. Tálaláskor megszórjuk a tetejét ropogós sült hagymával.
Buono Bistro éttermükben minden nap frissen készítjük a gnocchit.
Olvass róla blog bejegyzésükben itt.
Ételeink allergén táblázatát ide kattintva nézheti meg.