Pizzából ötös! újra

Mit tudunk mi az IL Treno-ban az íncsiklandóan finom pizzákon kívül még nagyon jól csinálni? Saját ötletünk alapján immáron hat éve olyan gyerekeknek és felnőtteknek adjuk át az olasz pizzakészítés fortélyait, akiknek nem lenne lehetőségük ezt kipróbálni.

Hat évvel ezelőtt döntött úgy legelőször az IL Treno, hogy kreatív program keretében támogatja a rászoruló gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A gyermekeknek lehetőségük nyílik elsajátítani a pizza készítésének trükkjeit az első lépéstől az utolsóig. Ez remek lehetőség számukra, hogy az olasz kultúrával is megismerkedjenek, hiszen a pizzakészítés mellé annak hazáját is érdemes megismerni.

Nézd meg kisfilmünket:



Kimondottan fontosnak tartjuk, hogy olyan gyermekeket láthassunk vendégül, akik nem tehetik meg, hogy beüljenek egy étterembe pizzázni a hétvégén, illetve hogy otthon pizzát süssenek szüleikkel. Ezek a gyerekek egy program keretében végigkísérhetik a saját pizzájuk elkészülését, illetve megismerik annak eredetét és hagyományát. A pizza készítését a tészta formázásával kezdik, majd az utolsó lépésben a feltéteket helyezik el. A legeslegutolsó lépés pedig maga a pizza elfogyasztása.

Mi az IL Treno-nál minden hónapban vendégül látunk egy kisiskolás csoportot, melynek tagjai számára nem természetes dolog, hogy pizzát esznek. E karitatív, egyedi programunk keretében több mint 10 rászoruló szervezettel dolgoztunk már együtt, melyekkel megközelítőleg 400 közösen sütött pizzát készítettünk.

Olyan kisiskolás vagy óvodás gyerekeket, fogyatékkal élő fiatalokat és felnőtteket várunk, akik számára élményt adhatunk a pizzánkkal. Jelentkezz: maria@iltreno.hu e-mail címen.