Az olívabogyó

Lehet zöld, lila és fekete. Létezik belőle gömbölyű és hosszúkás változat is. Kihagyhatatlan része a görög ételeknek, remek pizzafeltét lehet belőle, de olívabogyó_2sokan csak magában fogyasztják. Mi az?

És ami az igen fantasztikus ebben a bogyóban, hogy rendkívül egészséges. Pozitív hatással van a szervezetre, szinte bármilyen formában fogyasztva. Lássuk most a legfontosabb tudnivalókat, hogy alaposan megismerhessük ezt a méltán közkedvelt lehetőséget.

A származása

Bizonyítható, hogy az olajbogyókat már igen régen, közel 3000 évvel az időszámításunk előtt is termesztették. Nyugat-Ázsiában és a Mediterrán térségekben őshonos, innen terjedt el az évek során szerte a világon.

Az olajfák

Rengeteg változata van az olajfáknak, csak Spanyolországban több mint 200 típust különböztethetünk meg, és emellett még ott vannak az olasz, a szicíliai és a görög fajták is. Ezek nagyon jól bírják a szárazságot, és akár a tűzvészt is képesek túlélni – ugyanis szerteágazó gyökérzetüknek köszönhetően „újjászületnek”.

Az olajfák májusban virágoznak, a bogyók pedig június végétől kezdenek el érni. Általában novembertől januárig szüretelik őket, de az időpont minden esetben az időjárástól függ.

A különböző típusok

Az olajbogyókat többfajta szempont alapján is csoportosíthatjuk.

  • A méretüket tekintve vannak közepes – 3-5 gramm, és nagyméretű – 5 grammnál nagyobbak bogyók.
     
  • A forma alapján megkülönböztethetünk hosszúkás és gömbölyű változatot. A közhiedelem szerint ez utóbbi finomabb.
     
  • A bogyó az érés kezdetén zöld színű, majd egyre sötétebb lesz. A különböző színűeknek igen eltérő az íze és a textúrája is. Megtalálhatjuk a zöld, a bíbor, a kék és a fekete változatokat is.

Az egészséges bogyók titka

Az olajbogyókban egyszerű zsírsavak és jótékony koleszterin található, valamint jellemző rá a magas antioxidáns tartalom. Mindennek köszönhetően lassítja az öregedést, gyógyítja a reumát, és az ellenálló képességünket is növeli.

Ez a színes bogyó tehát a túlélés nagymestere, és már évezredek óta az emberiség történetének része. Bizonyítottan egészséges hatása miatt pedig remek választás a különböző ételek, pl. a pizzák alapanyagaként is.